Hangzavar és szitokszó

A fiúknak egy rendkívül összetett feladatot kell megoldaniuk, az idő pedig rohan…

Hangzavar és szitokszó

A fiúknak egy rendkívül összetett feladatot kell megoldaniuk, az idő pedig rohan…

Receptek

KEFTEDES SKORDALIÁVAL, LILAHAGYMA SALÁTÁVAL ÉS ÉDESBURGONYÁVAL

A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A répákat meghámozzuk egy tepsire rakosgatjuk, meglocsoljuk az olajjal, sózzuk, borsozzuk, összeforgatjuk. Mellé pakoljuk a 4 édesburgonyát, majd alufóliával lefedve, 30-40 perc alatt puhára sütjük.
Ha a krumplinak még kell idő, csak a répákat vesszük k, ezeket hagyjuk langyosra hűlni. Ha az édesburgonyák megsültek, félre tesszük a tálaláshoz.
Egy aprítógépben a kenyeret, hagymát és a petrezselymet aprítsuk kicsire. Adjuk hozzá a sült répákat, fetát, parmezánt, tojást, fűszerezzük mentával, fahéjjal, sóval, borssal és pulzálva dolgozzuk masszává. Annyi lisztet adunk hozzá, hogy formázható legyen. Hagyjuk állni 10 percet.
Hevítsük fel az olajat egy serpenyőben. Evőkanál segítségével emeljünk ki egy adagot és formázzunk a tenyerünkben 1-1 tojást belőle és süssük minden oldalán aranybarnára.
A gránátalmás salátához, egy tálkába teszünk 2 evőkanál gránátalma szirupot és folyamatosan keverve, fokozatosan felhígítjuk a vörösborecettel . Egy tálba szórjuk a lilahagymát és a céklát és leöntjük az ecetes öntettel majd a hűtőbe tesszük. Tálalásnál leszűrjük róla a levet (használhatjuk újra még egy adaghoz vagy más zöldségekhez) egy tálra rendezzük sózzuk, borsozzuk, rászórjuk a gránátalma magokat és meglocsoljuk a maradék gránátalmasziruppal és meghintjük a tökmaggal.
A skordaliahoz beáztatjuk a kenyeret a tejbe, majd kifacsarjuk és aprítógépbe tesszük. Hozzáadjuk az ecetet, mogyorót, fokhagymát és pürésítjük. Belekanalazzuk a joghurtot, sóval és borssal fűszerezzük, majd ezzel is összedolgozzuk. Tálkába szedjük és a tetejét megszórjuk a kakukkfűvel és meglocsoljuk az olajjal.

A keftedeshez:
35 dkg répa
2 evőkanál olivaolaj
4 db édesburgonya
5 dkg szikkadt kenyérbél
1 db mogyoróhagyma
1 csokor petrezselyem
15 dkg feta sajt
5 dkg reszelt parmezán
1 db tojás
1 ág menta levelei
0,5 teáskanál őrölt fahéj
5 dkg liszt
0,5 dl olaj
só és frissen őrölt bors
Gránátalmás lilahagyma savanyúsághoz:
1 dl vörösborecet
3 evőkanál gránátalma szirup
2 fej karikára vágott lilahagyma
1 db vékony csíkra vágott főtt cékla
0,5 db gránátalma magjai
2 evőkanál hámozott tökmag
só és frissen őrölt bors
A skordaliahoz:
2 nagy szelet szikkadt kenyér bele
1 dl tej
1 teáskanál fehérborecet
5 dkg pirított törökmogyoró
1 gerezd szétnyomott fokhagyma
2 dl görög joghurt
1 teáskanál kakukkfű

Extrák

Piríts Rám! – Az a fontos, hogy ne legyen bozontos!

Annáék befejezik egymás gondolatát.

Piríts Rám! – Nem akarok szemétkedni…

Eszter nem engedi, hogy szerelme figyelmét eltereljék…

Piríts Rám! – Nem tudunk várni

A jó munkához idő kell, de az is fontos, hogy legyen mit tálalni.

KIMARADT JELENET: Pulzálva

Huh, mennyi minden befér oda!

KIMARADT JELENET: Dobd ki a csúnyát!

Nem csak az íz számít, hanem az étel külleme is.

KIMARADT JELENET: Szeretlek

Az érzelmeket verseny alatt sem kell véka alá rejteni.

KIMARADT JELENET: Az édesburgonya-krízis

Anna és Miki esete az alapanyagokkal és a számokkal…

Epizódban szereplő párosok

Peller Anna
Lukács Miklós

Peller Anna színész, műsorvezető, szinkronszínész, énekesnő. Számos filmben-sorozatban és színházi darabban láthattuk. 3 éven keresztül A „Reggeli „ műsorvezetőjeként láthattuk Annát és Mikit. 2016-ban megnyerték a Nyerő Páros című realityműsort.

Fehér Balázs
Monda Eszter

Fehér Balázs énekes, dalszerző. Korábban modellkedett, de a Carbonfools nevű egyedi elektronikus hangzású zenekar frontembereként vált ismertté. Párja Eszter jövőkutató, mindig azt csinálja amit a helyzet megkövetel. Szerepeltek már együtt, a Nyerő Páros című reality műsor egyik leghangosabb párosaként ismerhetjük őket.

Csórics Balázs
Kerek Adrienn

Balázs színész, Diplomaszerzése után a Madách Színházban és a József Attila színházban szerepelt. Láthattuk a Barátok közt című sorozatban és az Apatigrisben is. Adrienn kereskedelmi vezető és táplálkozási szakértő. szerepeltek a legbátrabb párosban.