Új hét, új kihívás

A versenyzőknek egy ízletes ragut kell készíteniük, különleges tekerccsel. Nem könnyű a feladat, nézzük, hogyan boldogulnak!

Új hét, új kihívás

A versenyzőknek egy ízletes ragut kell készíteniük, különleges tekerccsel. Nem könnyű a feladat, nézzük, hogyan boldogulnak!

Receptek

ZÖLDSÉGRAGU SZEZÁMOS TEKERCCSEL, SALÁTÁVAL

A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
A tekercshez a leveles tésztát kiterítjük, vékonyan megkenjük a krémsajttal, sózzuk, elosztjuk rajta a parmezán sajtot, a szezámmagot és szorosan feltekerjük.
Amíg a ragu készül a mélyhűtőbe tesszük, hogy szebben lehessen szeletelni.
Az olajat felhevítjük egy nagy öntöttvas edényben, rádobjuk a feldarabolt pórét és a finomra vágott fokhagymátm, majd lepirítjuk időnként megkeverve. Közben belekarikázzuk a répát és a szárzellert is.
Az édesburgonyát meghámozzuk és falatnyi kockákra vágva keverjük bele. Miközben adjuk hozzá az alapanyagokat időnként átkeverjük, sóval és borssal fűszerezzük.
Amikor már mindenen látunk itt-ott pirult részt, jöhet bele a borsó, a koktélparadicsom és a lecsepegtetett bab is.
A keményítőt kikeverjük az alaplével és felöntjük vele a zöldséges alapot. Fűszerezzük a babérlevéllel, paprikával, cayenne borssal, a petrezselyemmel és felforraljuk.
Közben kivesszük a tésztát a hűtőből és fél centis szeleteket vágunk. A ragut lehúzzuk a tűzről, áttesszük egy hőálló edénybe. A tekercseket a forró ragu tetején elrendezzük, meghintjük még egy kevés szezámmal és a forró sütőben 20 perc alatt készre sütjük.
A salátához a leöblített, papírtörlőn leszárított zöldsaláta leveleket tegyük egy nagyobb salátás tálba. Morzsoljuk rá a puha fetát. A lilahagymát vágjuk vékony karikákra, sózzuk be, és hagyjuk kicsit megfonnyadni.
Keverjük krémesre a bodzaszörpöt az ecettel, a citromlével és az olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk.Végül forgassuk össze a lilahagymával.Tálaláskor könnyedén forgassuk össze az öntetet a salátával.

A raguhoz:
2 evőkanál olaj
1 db póréhagyma
2 gerezd fokhagyma
1 db sárgarépa
2 db szárzeller
1 db édesburgonya
15 dkg zöldborsó
4 db koktélparadicsom
1 teáskanál keményítő
3 dl alaplé
1 db babérlevél
1 teáskanál füstölt pirospaprika
1 csipet cayenne bors
1 db konzerv bab
1 kis csokor petrezselyem
só és frissen őrölt bors
A tekercshez:
1 csomag leveles tészta
7 dkg krémsajt
5 dkg parmezán, reszelve
2 evőkanál szezámmag + a tetejére
A salátához:
4 marék zöldsalátalevél
12 dkg puha fetasajt
2 közepes lilahagyma
Az öntethez:
1 dl bodzaszörp
2 evőkanál almaecet
1/2 db citrom leve
3 evőkanál olívaolaj
frissen őrölt bors

Extrák

Piríts Rám! – Nem úgy érzem, úgy látom…

Az alapanyag egyenletes elosztása rendkívül fontos.

Piríts Rám! – Két lábon járó stresszközpont

Zsuzsiék és a nagy zöldség-para

Piríts Rám! – Mi az, hogy alaplé?

Közben még a serpenyőből is kiugrálnak a cuccok…

Piríts Rám! – Egy késsel mindent meg tudok főzni!

Egyszerűen érthetetlen, miért van ennyi cucc a konyhában…

Piríts Rám! – Ja, értem!

Most akkor mennyi is kell egy salátához?

Piríts Rám! – ZÖLDSÉGRAGU SZEZÁMOS TEKERCCSEL, SALÁTÁVAL

Referenciafőzés a 3. epizódból

Epizódban szereplő párosok

Laky Zsuzsanna
Dietz Gusztáv

Laky Zsuzsi volt szépségkirálynő. Ő a második magyar, aki elnyerte a Miss Európa címet. Guszti volt ketrecharcos bajnok. Megnyerték a „Legbátrabb páros” című műsort.

Sena Dagadu
Élő Márton

Sena Dagadu ghánai származású énekesnő, az ország egyik legnépszerűbb reggae-dancehall zenekarának, az Irie Maffiának énekesnője. Több szólólemezt is kiadott, egzotikus hangja miatt könnyen felismerhető. Marci zenész, zenei producer-szintén a zenekar tagja-zenei vezetője.

Tőrös Balázs
Tőrösné Feles Beáta

Tőrös Balázs (Bazska) A Fastbridge kreatív csapatát 2012 óta vezeti, NBA-szakértő, a Trash Talk című műsort vezeti a Sport TV-n, valamint videókat gyárt a YouTube-csatornájára. Amatőr játékosként, kommentátorként és szakértőként is napi rendszerességgel kerül kapcsolatba a kosárlabdázással. Beáta executive coach.