Kemény tempót diktálnak a hölgyek…

Nincs mese, egyik pultnál sem lehet lazsálni!

Kemény tempót diktálnak a hölgyek…

Nincs mese, egyik pultnál sem lehet lazsálni!

Receptek

HAGYMÁS GRÁNÁTALMÁS CSIRKEMÁJ ZÖLDSÉGES KUSZKUSSZAL, FRANCIA SÜLT HAGYMÁVAL

A májhoz egy nagyobb méretű serpenyőben felhevítjük az olajat, majd hozzáadjuk a nagyobb darabokra vágott csirkemájat és mindkét oldalát 3-3 percig pirítjuk. Kivesszük őket és félretesszük.
Ugyanebbe a serpenyőbe beletesszük a félkarikára vágott lilahagymát, hozzáadjuk a vajat és pár perc alatt üvegesre pároljuk. Amint a hagyma összeesett és elkezd barnulni, hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, valamint a fűszereket. Egy-két percig pirítjuk és visszatesszük bele a csirkemájat. Átforgatjuk majd ráöntjük a gránátalma szirupot, hozzáadjuk a barna cukrot és addig főzzük, amíg a szaft be nem sűrűsödik. A legvégén meglocsoljuk citromlével, hozzáadjuk a gránátalma magokat és adunk még hozzá sót, ha szükséges. Tálaláskor friss korianderrel megszórjuk.
A sütőtököt 1 cm-es kockákra vágjuk, majd nagy tálba tesszük. Összekeverjük a sóval és a fűszerekkel, majd hozzáöntünk két evőkanál olívaolajat. Egy nagy serpenyőben lepirítjuk, majd addig pirítjuk, amíg megpuhul. A végén kevés citromlével ízesítjük.
A kuszkuszhoz egy kisebb lábasba tesszük a vizet az olajjal és a citromlével majd felforraljuk. A kuszkuszt beleöntjük, lehúzzuk az egészet a tűzhelyről és lefedve megvárjuk, amíg az összes vizet felszívja (5-7 perc). Hozzá keverjük a vajat és villával átkeverjük, hogy szétpergessük a szemeket. Összeforgatjuk a lepirított sütőtökkel.
A hagymát felszeleteljük, kevés lisztbe forgatjuk, lerázogatjuk. Közepesen forró olajban ropogósra sütjük. Papírtörlőre szedjük, megsózzuk. Tálaláskor a májra halmozzuk.

A kuszkuszhoz:
25 dkg kuszkusz
1 evőkanál olaj
1 teáskanál
1 evőkanál citromlé
2 evőkanál vaj
30 dkg sütőtök
1 teáskanál
1/2 teáskanál őrölt koriander
1/2 teáskanál őrölt gyömbér
1 teáskanál őrölt római kömény
1/2 teáskanál kurkuma
6 evőkanál olíva olaj
citromlé
A csirkemájhoz: 
40 dkg csirkemáj
3 evőkanál olaj
2 kis fej lilahagyma
1 evőkanál vaj
3 gerezd fokhagyma
1 teáskanál római kömény
1/2 teáskanál őrölt koriandermag
1 csipet fahéj
só, bors
4 evőkanál gránátalmaszirup
1 teáskanál barna cukor
1/2 db citrom leve
3 evőkanál gránátalmamag
1 csokor friss koriander

Extrák

KIMARADT JELENET: Szerezz sót!

„Édesem, nem hinném, hogy azt …. mindegy!”

KIMARADT JELENET: Én várok, az idő az, ami siet

Egy kis poénkodás, egy kis dalolás, de mi lesz az étellel?

Piríts Rám! – Elnézést, de kihalkítom az asszonyt!

Nem lehet így, egyem meg a szívét!

KIMARADT JELENET: Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit főzöl!

Nem kell széttrancsírozni a májat…

KIMARADT JELENET- Szerelmes vagy, remélhetőleg!

Jaj, az a só, nem mindegy, mennyi..

Piríts Rám! – HAGYMÁS GRÁNÁTALMÁS CSIRKEMÁJ ZÖLDSÉGES KUSZKUSSZAL, FRANCIA SÜLT HAGYMÁVAL

Referenciafőzés a 4. epizódból

Piríts Rám! – Jók vagyunk egycentis kockákban!

Nagyon szeretlek ám, ha ezt megcsinálod, hazavihetsz!

Piríts Rám! – Tudod, hogy van egy piros gombom, ugye?

Hoppá, hoppá, vajon Péter él a lehetőséggel?

KIMARADT JELENET: Csináld légy szíves, amit mondok!

Az asszony mindent lát…

KIMARADT JELENET: Hogy nézett ez ki eredetileg?

Mennyire dominál a tök, mennyire kuszkusz?

KIMARADT JELENET: Úristen! Palacsintasütőben?!

A megfelelő eszközök kiválasztása fontos lenne…

Epizódban szereplő párosok

Csórics Balázs
Kerek Adrienn

Balázs színész, Diplomaszerzése után a Madách Színházban és a József Attila színházban szerepelt. Láthattuk a Barátok közt című sorozatban és az Apatigrisben is. Adrienn kereskedelmi vezető és táplálkozási szakértő. szerepeltek a legbátrabb párosban.

Sipos Tamás
Sipos-Szalai Linda

Sipos Tamás az Irigy Hónaljmirigy egyik énekese továbbá a Sing-Sing zenekar frontembere. Rengeteg műsorban megfordult már, mindenki ismeri. Linda vállalkozó, még nem szerepelt korábban.

Somfai Péter
Somfai Kriszti

Somfai Péter Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, olimpiai bronzérmes magyar párbajtőrvívó, vívó szakedző, brand manager. Kriszti erőnléti és vívás utánpótlás edző.